A gyermekgondozás kívülről nézve legviccesebb, művelve legkínzóbb része az altatás.
Rajzfilmekben látni olyat, mikor mondjuk egy elefánt folyékonnyá válik, hogy észrevétlenül kislisszoljon a szobából a kulcslyukon keresztül. Na, hát valami ilyen mutatványt kell minden alkalommal előadni, ha az ember az alvó gyermeket az ágyába szeretné helyezni.
Az esti verziót megfűszerezi ráadásul egy utolsó etetés, ami már a fentebb vázolt rész előkészítése.
Úgy megy, hogy először is katatón állapotba kell kerülni (egész napos gyermekszolgálat után ehhez semmi különös szer sem kell), hogy a nyugalmunk átragadjon a babára. Ha ez megvan, kezdődik a türelemjáték. Már az első percben látszik, hogy aludni fog, de mivel így nem lenne izgalmas és pláne nem tartana másfél óráig, hát egy csomó minden történik, hogy anya idegszálai egyenként váljanak rojtossá. Az egyik legviccesebb, mikor elszunnyad és emiatt egy hangos cuppanással válik le a dokkolóról, na és ettől a hangtól persze borzasztóan megijed. De persze ilyenkor esik le valami fogasról, vagy bőg a szomszéd gyerek. De ha már semmi ilyesmi, akkor biztos, hogy valami rejtélyes oknál fogva a kaja indul meg hirtelen a szájába, anélkül hogy bármit tenne érte, és akkor ez ébreszti fel.
De ez tényleg csak az előjáték a lényeghez: az ágyba helyezéshez. A feladat ugye az, hogy az alvó oroszlán ne vegye észre, hogy kétszer 90 fokos elmozdulás történik, és mindeközben az érintkező felület nagysága és az érintés intenzitása se változzék. Fekvő helyzetből nekiindulva ez ráadásul azt jelenti, hogy kb. a talpizmaimmal kell a 6 kilós kisemberrel a mellkasomon felülni, majd nyakizomból felállni. Ha eddig minden ok, jön a recsegő parketta, a slattyogó papucs, a kattanó légzésfigyelő, stb, stb, és már ott is vagyunk az ágynál. Ha idáig minden simán ment, hát az biztos, hogy azzal már nem lehet átverni, hogy a jó meleg, puha fekvőfelület hirtelen egy kemény, hideg kókuszmatraccá változik.
És akkor felébred. És felsír.
Pontosan úgy, mintha két órával az egész hadművelet megkezdése előtt csak úgy egyszerűen beraktam volna az ágyába...
Erről saját élményt megörökítő videóval nem tudunk szolgálni (na, az már tényleg ember feletti teljesítmény lenne, nem csak kivitelezni, de még rögzíteni is a gyakorlatsort...), de örömmel osztom meg mások hasonló szenvedéseit:
Rajzfilmekben látni olyat, mikor mondjuk egy elefánt folyékonnyá válik, hogy észrevétlenül kislisszoljon a szobából a kulcslyukon keresztül. Na, hát valami ilyen mutatványt kell minden alkalommal előadni, ha az ember az alvó gyermeket az ágyába szeretné helyezni.
Az esti verziót megfűszerezi ráadásul egy utolsó etetés, ami már a fentebb vázolt rész előkészítése.
Úgy megy, hogy először is katatón állapotba kell kerülni (egész napos gyermekszolgálat után ehhez semmi különös szer sem kell), hogy a nyugalmunk átragadjon a babára. Ha ez megvan, kezdődik a türelemjáték. Már az első percben látszik, hogy aludni fog, de mivel így nem lenne izgalmas és pláne nem tartana másfél óráig, hát egy csomó minden történik, hogy anya idegszálai egyenként váljanak rojtossá. Az egyik legviccesebb, mikor elszunnyad és emiatt egy hangos cuppanással válik le a dokkolóról, na és ettől a hangtól persze borzasztóan megijed. De persze ilyenkor esik le valami fogasról, vagy bőg a szomszéd gyerek. De ha már semmi ilyesmi, akkor biztos, hogy valami rejtélyes oknál fogva a kaja indul meg hirtelen a szájába, anélkül hogy bármit tenne érte, és akkor ez ébreszti fel.
De ez tényleg csak az előjáték a lényeghez: az ágyba helyezéshez. A feladat ugye az, hogy az alvó oroszlán ne vegye észre, hogy kétszer 90 fokos elmozdulás történik, és mindeközben az érintkező felület nagysága és az érintés intenzitása se változzék. Fekvő helyzetből nekiindulva ez ráadásul azt jelenti, hogy kb. a talpizmaimmal kell a 6 kilós kisemberrel a mellkasomon felülni, majd nyakizomból felállni. Ha eddig minden ok, jön a recsegő parketta, a slattyogó papucs, a kattanó légzésfigyelő, stb, stb, és már ott is vagyunk az ágynál. Ha idáig minden simán ment, hát az biztos, hogy azzal már nem lehet átverni, hogy a jó meleg, puha fekvőfelület hirtelen egy kemény, hideg kókuszmatraccá változik.
És akkor felébred. És felsír.
Pontosan úgy, mintha két órával az egész hadművelet megkezdése előtt csak úgy egyszerűen beraktam volna az ágyába...
Erről saját élményt megörökítő videóval nem tudunk szolgálni (na, az már tényleg ember feletti teljesítmény lenne, nem csak kivitelezni, de még rögzíteni is a gyakorlatsort...), de örömmel osztom meg mások hasonló szenvedéseit:
Mindig azzal hipnotizáltam magam órás altatások közben, hogy nyugi, ez egy sikerre ítélt projekt: gyerek még nem maradt ébren.
VálaszTörlésÉn mondtam a Gergőnek, hogy egyszer lerakom a Zorkát és valami feszítő eszközzel felszedem azt a rohadt parkettát, ami eddig sosem nyikorgott:-)
VálaszTörlés