2012. június 7., csütörtök

Hatás-vadászat



Itt ülök a gép előtt, és remegve várok. Közben csendben mormolok valami imaszerűt Misi immunrendszeréhez meg az összes emésztőszervéhez.

Mert most meg az történt, hogy ma - szokás szerint - vacsorázás helyett nemvacsorázás volt. Egészen addig, míg Apa elő nem vette az ecetes-hagymás uborkát, ami az ő vacsorájához történetesen passzolt, Misiéhez viszont nem. De mindegy, meglátta, megkívánta, megette. Majd kakaót kért. Erről ugyan sikerült lebeszélni. De hogy?! Apa cseresznyét ajánlott helyette. Az is lecsúszott.
Én már ezen a ponton kezdtem izgulni, de Misi mindig meg tud lepni.
A fenti előzmények után vagyunk, ugye, már a fürdésnél. Nem tudtam lebeszélni róla, hogy a szép színes, újonnan vásárolt műanyagkanalak is fürödjenek, mentek azok is. Azt még láttam, hogy belepisilt a kádba, mert a fürdés mindig ezzel kezdődik. Majd mire végeztem a fogmosási előkészületekkel, látom ám, hogy a kisfiam nagy örömmel kanalazza magába a habos-egyebes fürdővizet.

Szóval most itt ülök a gép előtt, és remegve várok. Közben csendben mormolok valami imaszerűt...

2 megjegyzés:

  1. Igy lesz csak igazan eros hiper szuper immunrendszere!!! :)
    Elfelejtettem mondani, hogy miutan en is fetrengve rohogtem fel oran keresztul a "kerek szepen banant"-sztorin, Bambamnak is elmeseltem es azota is gyakran idezzunk!!! Koszonjuk!

    VálaszTörlés
  2. kipikém! amit sára és az apja össze tudnak enni, azt még nem sikerült überelnetek. SOHA nem volt belőle hányás vagy fosás, ha a gyerek kérte a menüt. pisis vizet rendszeresen iszik minden egészséges 3 éves. :)
    cseresznye magában is megfosatja, ez nem oszt nem szoroz tehát :)
    úgyhogy nyugodtan dőlj hátra, varrj vagy olvass valamit.
    immunrendszer meg ehhez nem kell. nem romlott kaját evett. legfeljebb fosik egyet. na és? így járt :)
    de nem fog.
    nyugi.
    imádlak. már csak 2 nap...
    ölel: Süni

    VálaszTörlés