Vicces dolog ez a szerepjáték. Nagyon örültem, mikor végre Misi is elkezdte. És bár nem tudom, a többiek mennyire komolyan űzik, az én elfogult szülői véleményem szerint Misi egész profi benne. Sokat hegedül például bármivel, mondjuk egy könyvvel és egy játék fűrésszel; a kanapé párnáján hajóra száll; vagy épp kismadarakat ment az udvaron és visszateszi őket - természetesen a párjukkal együtt - a fára.
Az már viccesebb, mikor nekem is be kell szállnom. Kellett kis idő, míg megtanultam elvonatkoztatni a szomszédok kerek szemétől, amint "Irány Tesz-Vesz Város!" felkiálltással a motoron robogó Misi nyomában rohanok - persze Marcival a hátamon. Vagy mikor egész délután villamos vagyok, berregek és körbe futkározok, egyben jegyet ellenőrzök és könnyed természetességgel trolibusszá változom, ha a szükség úgy hozza.
Épp ezért nem tartom fairnek, mikor pont a fiam támad hátba.
Mint például ma reggel. Egy nagy Legó épitményt tolt felém Misi, mert hogy "Megjött a hajó!"
- Á! - mondom - Látom hozott paradicsomot, kenyeret...
De nem egyértelmű fejet vágott, ezért elbizonytalanodtam, és visszakérdeztem inkább:
- Vagy? Mit hozott?
- Legót! - nézett rám nemvagynormálisanya-fejjel...
emlékszem, mikor Sára is elkezdte a szerepjátékozást, és fantáziajátékokat, mekkora öröm és ajándék ez. egyszerűen bele lehet szállni valami felhőtlen örömbe és felszabadultságba, és KOMOLYAN LEHET venni az álmainkat. nagy ajándék ez! kívánok Nektek rengeteg együtt töltött boldog órát ezekben a játékokban. a hátbatámadást, meg fel se vedd...ők sem szokták felvenni a felnőttek hülyeségeit :)
VálaszTörlés