Nem haragszom

Úgy alakult, hogy második napja fél órásra sikerült a délutáni alvás. Ez az infómorzsa minden gyakorló szülő számára egyet jelent: a második nap végére egy fokozottan ön- és közveszélyes, kezelhetetlen gyereket. Hát, Misi sem kivétel. 

Tegnap estére, mint valami hurrikán, úgy rombolt a lakásban. Karokat oldalra kitéve sodort le mindent, amit csak elért, sivított, és minden egyéb tünet.

Türelemmel igyekeztem viselni, tudván, hogy nem tehet róla. De mikor épp negyedszerre dúlta fel a frissen összehajtogatott ruhakupacot, elpattant egy húr. Kisfiam, gondolkodj el magadon, irány a szobádba. Persze szívet tépő sírás a zárt ajtók mögül, úgyhogy fél perc után lehiggadtam és kedves beszédbe elegyedtem vele arról, hogy legalább engeszteljen ki, mert így nem viselkedünk, a mami szomorú, bla-bla-bla, szóval kérjen bocsánatot.

Remegő szempillákkal, szipogva rámnézett:

- Ké-hérek...szé-hépen... bh...bhanánt!

...

Hát én sírva röhögtem a padlón 10 percig, aminek ő is nagyon örült. Érteni ugyan nem értette, mi olyan vicces abban, hogy kér banánt, ha én megkérem rá (mert annak, hogy "bocsánat", semmi értelme).

Az este során még párszor odajött és a képembe nevetve kért banánt.

Ő is jobban szeret boldognak látni.