Az első szerelem

Az úgy kezdődött, hogy mikor Misivel a pocakomban már egy partra vetett bálnára hasonlítottam, Sára eljött látogatóba Sünivel. A DVD-k és az újságok lerámolása közben egyszer csak odavágódott hozzám, felhúzta a pólóm, megsimogatta a pocakom, és az akkor még számunkra érthetetlen babanyelvén valamit elsuttogott a bentlakónak. Majd póló vissza, rámolás tovább.

Az élmény után napokig nem tértem magamhoz egyébként, de azt nem gondoltam, hova vezet mindez.

Aztán a dolog végképp megpecsételődött a takaróval. A Kórházban ugyanis egyetlen kék takaró van, ritkán kerül elő. Mégis mindketten azt kapták.


Innentől aztán felpörögtek az események.

Tavaly nyáron még csak vágyakozva nézett - tekintve, hogy az oldalára sem bírt fordulni...



Idén nyáron a vágyakozva nézés megmaradt ugyan...



De valamit még tuti bevetett. Az történt ugyanis, hogy a sok közül az egyik közös délután alkalmával, míg mi szülők naivan, mit sem sejtve beszélgettünk a kertben, ők bevonultak. Pár perc múlva gondoltam, nézzünk már rájuk. Igazából valami olyasmitől akartam megóvni őket, pl. hogy ne rántsák magukra a könyvespolcot. De ehelyett arra értem be, hogy Sára egy szál bugyiban ropja a szőnyegen, Misi pedig tátott szájjal ül a lábánál.
Innen egyenest az ágyunkba rohantak:

Sosem tudjuk meg, mi történt volna nélkülünk. De azért vannak tippjeim, mert a nyáron Misi még egyszer a tettek mezejére lépett:

Na jó, igazából ez az első szerelem egyébként nagyon megható. Mert látnotok kéne Misi arcát, mikor Sárára néz, meg ahogy mindenben utánozza. És Sára volt az első gyerek, akivel játszani volt hajlandó. Sőt, bármilyen nehezemre esik, még azt is elárulom, hogy előbb hangzott el az, hogy "Sáááása", mint az, hogy "Mami".

Viszont most valami gubanc van... Csak egyszer akadjak össze azzal a Vincével! Lesz egy-két szavam hozzá.