Biztos mindenkinek megvan az a kellemetlen beszélgetés, ami egy pillanat alatt átcsap valami olyasmibe, amit semmi körülmény és egyáltalán semmi logika nem indokolt, és amire nem is voltunk felkészülve. Jártam én már így a szomszéd nénivel, akivel a Jóreggelt!-ből két lépéssel eljutottunk addig, hogy megmutatta a friss sebét (igazából valami sokkal rosszabbat mutatott, de ez most a történet szempontjából felesleges horrorelem lenne), vagy ott a kéményseprő, aki a múltkor - nem is tudom rekonstruálni hogyan, de - a lakásba lépését követő egy percen belül már Petőfit szavalt.
Na, most én is valami ilyet csináltam kicsiben.
Az úgy volt, hogy úsztam, velem szembe meg egy kutya. A gazdája gyorsan megnyugtatott, hogy nem kell megijedni, kölyök, még csak 3 hónapos. Mire én: "Akkor fiatalabb, mint a kisfiam."...
Hát ezt meg miért mondtam?
Persze, tudom,miért mondtam, de hát akkor is...

Picit ijesztő, hogy már most bimbózik bennem a játszótéri anyuka mintapéldája, aki meghatározott mondanivalóval indul el otthonról, majd a többi anyuka közt - az ott folyó beszélgetések tartalmától, irányától és mélységétől tökéletesen függetlenül - előadja, amit hozott.

cuki poszt, cuki kép :)
VálaszTörlésami meg a mondanivalót illeti: ne aggódj, csak az elsőpár "kiszabadulás a gyerekkel otthonról" ilyen :)
aztán a pelenka-büfi-pisi-kaka-oltás-fogzás-szókincset felváltja a normális emberi szókincs :)