Misi tényleg kritikus tömeg. Kritikus is és tömeg is.

Bizonyítottan tömeg, hisz megvolt neki egész Budapest legtömegebb közlekedési eszköze: a négyeshatos. Mélyvíz, nem viccelünk.
És kritikus is.
A múltkor például elhatároztam, hogy megtöröm a hagyományt, és kitalálok valamit az esti lefekvéshez, mert ez az álombasírás most már nem járja. Mivel nem volt kedvem átmenni a másik szobába mesekönyvért, és különben is olyan szépen szavalok, meg annyi könyvet elolvastam... menni fog ez könyv nélkül is. Belevágtam a "Kisegér, aki mindig más irányba nézett, mint a többiek" című mesébe, amit a hálózsákja ihletett. Nos. Fél óra alatt háromszor kellet tisztába tennem. Szerintem akkor is csak azért hagyta abba, mert én is önkritikát gyakoroltam, és befejeztem a mesét. Sanyi szóviccének mintájára (miszerint bukta az első kirándulást): ez egy sz*r mese volt.

Nem volt az, hiszen objektíve könnyített rajta!
VálaszTörlésIgazából el akarta mondani, hogy mennyire tetszett neki a mese, csak "mindig a másik irányba" sikerült.
VálaszTörlés