Az első kirándulás

Nem álmodok nagyot. Arra gondoltam csak, kellemes és hasznos együtt, ha a szomszéd kismamával elmegyünk turkálni a gyorsan növő kiskrapeknak.
Már előző nap izgultam, hogy osztom be az időt, fejben megvolt előre az egész menetrend.

És minden ennek megfelelően is alakult.

Egészen negyed órával az indulás előttig. Akkor elszabadult a pokol.

Azt hiszem, meglebegtettem már, hogy Miska jó szokása, hogy 4-5 napig érleli magában a kaját, mielőtt megválna a feleslegtől. Viszont ha rászánja magát, ott kő kövön nem marad (vagy szem nem marad szárazon, stb...).
Nos, hát negyed órával a találkozó előtt, mikor már a kendő is rám volt kötve, Miska pedig a pelenkázón feküdt és épp kapta magára a kimenős rucit... látom a fején, mi készül. Aztán hallom is. Még mindig. És még mindig...
Próbálom menteni a menthetőt, gyorsan felkapom, a gravitációra bízva a háta tisztaságának megóvását. És azzal a lendülettel (hisz épp a jól megtervezett kajálás után voltunk) egy akkorát bukott rám és a hordozókendőre, hogy arról nem is álmodhattam, hogy én ezt ma még magamra kötöm.

Azt hiszem, ha felcsapnám a baba értelmező szótárt a megfelelő helyen, ezt találnám: "Nincs kedvem turkálóba menni. Világosan fogalmaztam?".



Ja, az első kirándulást elhalasztottuk.