Kálvária 1.

Ez most nem lesz vicces, és még rövid sem. Viszont terápiás. (Szóval végig ne olvassátok!)
Mert van itt valami, amiről eddig nem igen esett szó. Mondhatni sunnyogtunk. Mégpedig az, hogy Misi kicsit olyan, mint Fiona. Nappal elég aranyos, éjjel meg egy ogre.
Tíz és fél hónapos közös történelmünk során nagyjából 5 átaludt éjszakát tudunk felmutatni. Tettünk már lépéseket az ügy érdekében, de ugye most nem írnék erről, ha működtek volna.

És így jutottunk el a tegnap estéhez, amikor nálunk, a mindezidáig türelmes, önfeláldozó szülőknél elszakadt a cérna. Drasztikum következik.

éjjel 3:02
A szokásos: fül meghallja, agy nem akarja felfogni, szem mégis nyílik, merthogy kitartóan sír valaki. A szokásos valaki. De most nem a tehetetlen düh fog el, mint általában, mert tudom, hogy mától fognak megváltozni a dolgok, és én most ezen dolgozom.
Átmegyek, és meglepem azzal a kis ogrét, hogy nem kapom ki az ágyából, hogy aztán lassúzzunk egy órát, hanem egy határozott mozdulattal visszafektetem, és további határozott mozdulatok sorozatával igyekszem a tudomására hozni, hogy ez most már mindig így lesz.
Persze sír. Mit sír? Tulajdonképpen üvölt.
De én erős vagyok, kimegyek, hagyom, hadd barátkozzon a gondolattal (bár ekkora zajban nem hiszem, hogy könnyen megy neki...)

éjjel 3:14
Nem haragszom rá, kedvesen átmegyek, finomutalásféleképpen elgáncsolom. Ő sem enged. De hosszú percek után mintha kicsit kevésbé sírna. Aztán még kevésbé. Aztán már csak szuszog. És elszenderedik.
Én megnyugszom, hogy ez micsoda jó módszer, elindulok kifelé, és az üvöltés tarkón talál.

éjjel 3:20
Apa: "Menjek?"
Én: "Nem kell, végigcsinálom."
És tényleg így is gondolom. Vissza. Gáncs. Üvöltés. Simogatás. Üvöltés. Simogatás. Üvöltés.
Aztán a lábam mondja fel először a szolgálatot. Haragszom magamra, hogy csak akkorára bírtam nőni, hogy lábujjhegyen állva, duplájára nyúló, remegő hátsó combizmokkal tudok behajolni a kiságyba az összes véremmel már a fejemben. Az apja bezzeg csak ülne mellette, és lógatná be a kezét.
Ez az! Az apja!
Én: "Légyszi segíts. Nem bírom tovább."

éjjel 3:40
Berontok rájuk.
Én: "Na jó, én ezt nem bírom, kiveszem."
Kisebb civakodás, de kiveszem. Tényleg csak egy picit. De hát már fél órája vonyít...
Na, aztán vissza, és előröl az egészet. Gáncs, simi, üvölt, én ki. Ő üvölt.

éjjel 4:05
Apa enyhe, majd egyre fokozódó dühvel újra próbálkozik. Csend. Gyanús!
Én:"Ááááá! Ne vedd ki!"
Apa: "De hát te is..."
Újabb kisebb civakodás...

éjjel 4:18
Apa visszatér. Misi alszik. Igaz, hogy Apa ágyban tartott kezén aludt el, de az ágyban aludt el. Alig több, mint egy óra alatt.



Ezen a ponton aztán eszembe jutott, miért is nem akartam ebbe az egészbe belevágni, ha egy hét múlva úgyis síelni megyünk, hogy ott majd megint boruljon minden. Bá.

Nnna, így vágunk neki a ma estének.